„A járványügyi készenlét pillére lesz a járványügyi bevetési egység” – mondta Lakatos Tibor, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szervezet eligazító ülésén hétfőn Budapesten.
Hatfős egységet hoztak létre a gyors reagálás érdekében
Az ezredes rámutatott: azzal, hogy a védekezés új fázisába lépett, új szervezeti egységek és együttműködési formák is szükségesek, hogy „felkészüljünk a járvány további támadására” és továbbra is „fenntarthassuk a hatékony védekezési képességünket”. Hozzátette: ezért döntött a kormány arról, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követően is fenntartja a járványügyi készenlétet és létrehoz egy ideiglenesen működő szervezeti egységet, amelynek feladata, hogy szükség esetén gyorsan és azonnal tudjon reagálni, ha valahol rövid időn belül nagy számban regisztrálnának új koronavírusos megbetegedéseket.
Lakatos Tibor kijelentette: a mögöttünk levő időszak jelentős kihívás elé állította Magyarországot, a magyar állampolgárokat és mindenkit, aki részt vett a fertőzés terjedésének lelassításában. Emlékeztetett: január 31-én jelent meg az a kormányhatározat, amely létrehozta az új koronavírus elleni védekezést koordináló operatív törzset, annak ügyeleti központja február 25-én kezdte meg működését. Rámutatott: az elmúlt időszak bizonyította, hogy rendkívül fontos a szervezetek közötti együttműködés. „Magyarországon ez gördülékenyen zajlott, ami lehetővé tette, hogy más országokat megelőzve tudtunk a megelőzésben, illetve a betegek kezelésében hatékony intézkedéseket bevezetni” – tette hozzá.
A járványügyi bevetési egységről szólva elmondta: a kormány döntése alapján ez a szervezet fog részt venni az elsődleges feladatok végrehajtásában és támogatást nyújt az illetékes hatóságoknak.
A hatfős egységet Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos vezeti, tagja Jackovics Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője, Cseh Krisztián, az országos kórházfőparancsnoki támogató törzs vezetője, Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója, Lénárt Endre, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ helyettes főigazgatója, valamint Miklovich János, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának parancsnoka.